
Ezt a pogácsát évek óta sütöm, leginkább medvehagyma-szezonban, de néha szezonon kívül is: a megmosott, leszárazott, felaprított medvehagymát kisebb (kb. 2 dl-s) sajtkrémes, kacsazsíros vagy margarinos, jól záródó tetejű tégelyben el lehet tenni a fagyasztóba, így nem lesz a többi ételnek medvehagyma-illata, viszont hónapokig eláll és az elején elővéve ugyanúgy használható, mint a friss. Ha nincs medvehagyma, anélkül is elkészíthető: így nagyon kellemes sajtos pogácsát kapunk.
Nem a leggyorsabb pogácsareceptem, viszont a kétszeri hajtogatástól és a hosszú kelesztéstől jó levegős, pihe-puha, ugyanakkor kevés élesztővel is szépen feljön. Nekünk jobban ízlik, mint a „felfújt”, fele ennyi liszthez ugyanennyi élesztővel készült receptek. A vaj-liszt arány is nagyon harmonikus, nem száraz, de nem is zsíros, szóval mindenestül nagyon ott van. De elég a méltatásból, próbáljátok ki és írjátok meg, hogy sikerült, mi nagyon szeretjük 😊
További medvehagymás receptjeimet itt találod: Szélesmetélt medvehagymapestóval, Medvehagyma-krémleves.
Hozzávalók:
- 600 g liszt
- 1 csomag szárított élesztő
- 2 kávéskanál só
- 250 g hideg vaj + 50 g puha vaj a kenéshez
- 200 g túró (krémes túróból is kitűnő)
- 2 tojássárgája
- 1 dl tej
- 150 g tejföl
- 1 tojás a kenéshez
- 150 g sajt
- 1 kis csokor medvehagyma
Elkészítés
A lisztet összekeverem az élesztővel és a sóval, a vajat nagyobb kockákra vágva beleszórom az aprítógépbe, ráöntöm a lisztet és pár másodperc alatt morzsásra aprítom. (Ha nincs aprítógép, két tenyerem közt dörzsölve összemorzsolom, míg homogén morzsa nem lesz.) Egy nagy tálba öntöm, ráteszem a túrót és összemorzsolom, majd hozzáöntöm a tojássárgát, a tejet és a tejfölt és összegyúrom. Deszkán letakarva egy órát pihentetem. Közben megmosom a medvehagymát, a vastag szárát levágom és apróra vágom. Tálcán, papírtörlőn szétterítve megszárítom. A tésztát a pihentetés után lisztezett deszkán ujjnyi vastagra kinyújtom, ecsettel megkenem a vaj felével és rászórom a medvehagyma felét. Feltekerem, a tekercset a nyújtófával kicsit kilapítom, háromba hajtom és 10 percet pihentetem. Ekkor lisztezett deszkán újra kinyújtom, megkenem a maradék vajjal, rászórom a maradék medvehagymát és újra tekerem, hajtogatom és pihentetem. Végül ujjnyi vastagra kinyújtom, ecsettel megkenem a tojással, finomra reszelt sajttal megszórom, pogácsaszaggatóval kiszaggatom és egymástól tisztes távolban sütőpapírral bélelt tepsikbe sorakoztatom (nekem 3 legnagyobb tepsi szokott megtelni ezzel a mennyiséggel). Egy jó fél órát a tepsiben kelesztem, így lesz szép magas. Utána 180 fokra előmelegített sütőbe teszem légkeveréssel (egyszerre 2 tepsi is mehet), nekem kb. 18 perc alatt sült aranybarnára.
Melegen a legfinomabb, de lezárt dobozban napokig puha marad.

