A piték nagy népszerűségnek örvendenek nálunk: viszonylag gyorsan, könnyen összedobhatóak, kiadósak, egy friss salátán kívül nem kell hozzájuk más köret, és kirándulásra, piknikre is kitűnően elvihető. Hidegen is finom, és mennyivel jobban esik a hegycsúcsra felkaptatva, mint egy szendvics 🙂 A korábban közölt, bacont is tartalmazó Quiche lorraine és Quiche lorraine metélőhagymával és parmezánnal után most egy vega, gombás-cukkinis receptet osztok meg.

Hozzávalók 5 főre, 28 cm átmérőjű piteformához:
A tésztához:
- 250 g liszt
- ½ teáskanál só
- frissen őrölt bors
- 125 g fagyosan hideg vaj
- 5 evőkanál jéghideg víz
Hozzávalók a töltelékhez:
- 1 nagy hagyma
- 2-3 ek olaj
- 500 g csiperke gomba
- 1 cukkini
- 1 paradicsom
- 5 tojás
- 300 g reszelt sajt (trappista/gouda)
- 3 ek mustár
- 1 dl tejföl
- kakukkfű, rozmaring (apróra vágott, friss vagy morzsolt szárított)
- só, fehérbors, szerecsendió
Elkészítési idő: kb. 1 óra 10 perc

Elkészítés:
Egy fél pohár vizet beteszek a fagyasztóba. A hűtőből kivett vajat felkockázom, hideg vízbe tartom a kezem, megtörlöm, majd két tenyerem közt gyorsan elmorzsolom a sóval és borssal elkevert liszttel (én aprítógépben szoktam). Előveszem a hűtőből a vizet, és 5 evőkanállal a tésztába öntöm, majd gyors mozdulatokkal összegyúrom. Nem szabad sokat fogdosni, mert a kéz melegétől felolvad a vaj, és ragacsossá, nyúlóssá válik a tésztánk. Akkor lesz finom omlós, ha minél hidegebben tartjuk a tésztát. (Ha semmiképp sem áll össze, még 1 evőkanál víz mehet bele, de ne vizezzük túl.)
Ha összeállt, fóliával lefedve 15-20 percre a hűtőbe teszem pihenni.
Közben felkockázom a hagymát, megtisztítom és felkockázom a gombát (2-3 gombát szép szeletekre vágok és félreteszem a díszítéshez), a cukkinit és a paradicsomot. Az olajat egy serpenyőben felhevítem, üvegesre párolom benne a hagymát. Majd ráöntöm a gombát és kevergetve pár percig sütöm. Ráöntöm a cukkinit és a paradicsomot is, sóval, borssal, kakukkfűvel, rozmaringgal ízesítem, majd lefedve kb. 10 perc alatt puhára párolom. Ha kész, kihűtöm.
A pihentetett tésztát kinyújtom, beleteszem a sütőformába úgy, hogy az oldalán is legyen. (A formát nem kell kikenni, a tészta a sok vaj miatt nem ragad rá.) Villával megszurkálom, majd ráterítek egy darab sütőpapírt és ráöntök egy bögrényi babot vagy rizst (nekem most sárgaborsó volt kéznél). Ez nehezékként funkcionál és meggátolja a tészta felpúposodását. 180 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütöm, majd kiveszem a nehezéket és a sütőpapírt, és további 10 percig sütöm, hogy színt kapjon.
Ha kihűltek a zöldségek, ráütöm a tojásokat, ráreszelem a sajtot, hozzáadom a mustárt, a tejfölt, meghintem kevés sóval, fehérborssal, szerecsendióval, és habverővel jól összekeverem, kissé fel is verem.
A kisült tésztaalapba beleöntöm a tölteléket. A tetejét kidíszítem a félretett gombaszeletekkel.
180 fokra előmelegített sütőben, 20-30 percen át sütöm, amíg a massza megdermed és a felszíne szépen megpirul.


